Kovács Sanyi gyulai autóversenyző, egy nem mindennapi teljesítménnyel lett harmadik egy igen erős mezőnyben az FRT.HU Kupán. Heten indultak a kategóriájukban, két edzőkör és négy mért futam várt rájuk.- Június 18-án került megrendezésre az FRT Rallye soron következő versenye a kiskunlacházi repülőtéren. A mezőnyben voltak a kocsimnál erősebb versenyautók is, ezért még inkább motivált voltam, hogy a dobogón végezzek és minél kevesebb autó legyen az összesítésben előttem.
Hírek
-
2016.05.07. 07:16
Szlalomverseny részletei http://tuningszlalom.nksk.hu/szlalom/Ismét egy olyan dologgal készülünk amit az Országban még nem láthattatok.Egyedül álló dolog lesz azt garantáljuk.Ami biztos hogy a hangulatért Kőváry Barna lesz a felelős.Reméljük nem marad le róla senki. -
2016.03.16. 10:42
Nagyon nehéz versenyen van túl a Ritmus Ase csapata a Peugeot 208 R2-vel, akik az ERC nyitófordulóján vettek részt a Kanári Szigeteken. Az ERC 2WD 7. helye sikeredett most, ennél jobb eredményre számítottak, de ez van, most erre tellett. -
2016.02.24. 16:04
2016-ban magyar színekben ismét az ERC-t választja Várkonyi Szabolcs, ezúttal Csányi Botond navigálásával. Az autó marad a már bevált Peugeot 208 R2, azonban idén az is itthonról, a Takács Motorsport által felkészítve. -
2015.11.12. 17:37
MAMS Nyílt Nemzetközi Gyorsasági Motoros Utánpótlás és Élsport Rövidpályás Bajnokság -
2015.10.29. 09:10
2015 október 28-31. között a Hungexpo Automotive és Autótechnika kiállításainak társrendezvényeként újra megrendezésre kerül az Auto+Motor+Sport EXPO immár ötödik alkalommal a tradicionális kőbányai vásárváros területén az "F" pavilonban. -
2015.08.24. 16:00
Interjú Tellér Antal szlalomversenyzővel a 2015-08-30 - Hungaroringi Extreme Technical Weekend OB előtt. De, mielőtt erről a versenyről kérdeznélek, mesélnél a portálolvasóknak az eddigi pályafutásodról?- Sziasztok! Igen, természetesen.2008-ba részt vettünk egy amatőr Opel Astra bajnokságban és ennek hatására Nagy Attila barátommal 2010-ben vásároltunk egy széria 1.6Si Opelt. -
2015.06.09. 11:50
Interjú Várkonyi Szabolcs rallyversenyzővel, a 2015.05.29-30.-án megrendezésre került Saturnus Rally után.Túl vagy a Mitropa Rally Cup Saturnus Rally versenyén, amit Velenje központtal rendeztek meg. -
2015.04.23. 08:26
Interjú Kovács Sanyi autóversenyzővel.A 2015-2016-os FRT.HU kupasorozat I. fordulója után vagy csapatoddal.Turák Lacival felváltva szálltatok harcba az idő és a kategóriatársaitok ellen.- Igen, ez így igaz. Nagyon vártuk már, hogy elkezdődjön a 2015-2016-os szezon. Új idény, sok-sok új kihívásokkal. -
2015.04.16. 21:25
Interjú Kovács Sanyi autóversenyzővel, az április 18-i FRT futam előtt.Április 18.-án újra ringbe szállsz Kiskunlacházán az FRT.HU kupán. Várod már?- Igen, ez így igaz. Nagyon várom már az idei szezont, új idény, új kihívásokkal.